Magyar Dalszöveg

Vincent

Starry, starry night
Paint your palette blue and grey
Look out on a summer's day
With eyes that know the darkness in my soul
Shadows on the hills
Sketch the trees and the daffodils
Catch the breeze and the winter chills
In colors on the snowy linen land

Now I understand
What you tried to say to me
And how you suffered for your sanity
How you tried to set them free
They would not listen, they did not know how
Perhaps they'll listen now

Starry, starry night
Flaming flowers that brightly blaze
Swirling clouds in a violet haze
Reflect in Vincent's eyes of china blue
Colors changing hue
Morning fields of amber grain
Weathered faces lined in pain
Are soothed beneath the artist's loving hand

Now I understand
What you tried to say to me
And how you suffered for your sanity
And how you tried to set them free
They would not listen, they did not know how
Perhaps they'll listen now

For they could not love you
But still your love was true
And when no hope was left in sight
On that starry, starry night
You took your life, as lovers often do
But I could've told you, Vincent
This world was never meant for one as beautiful as you

Starry, starry night
Portraits hung in empty halls
Frameless heads on nameless walls
With eyes that watch the world and can't forget
Like the strangers that you've met
The ragged men in ragged clothes
The silver thorn on the bloody rose
Lie crushed and broken on the virgin snow

Now I think I know
What you tried to say to me
And how you suffered for your sanity
And how you tried to set them free
They would not listen, they're not listening still
Perhaps they never will

Vincent

Csillagos, csillagos éj
Fesd palettádat kékre és szürkére
Nézz ki a nyári napra
Szemeiddel, amik ismerik a lelkemben dúló sötétséget
Az árnyékok a dombokon
Kirajzolják a fákat és a nárciszokat
A szél és a téli hideg belekap
A havas szántóföldek színeibe

Most már értem
Mit akartál mondani nekem
És mennyit szenvedtél a épelméjűségedért
Hogyan próbáltad szabadon engedni
Ők nem hallgattak meg, nem tudták, hogyan
Talán most meghallgatnak

Csillagos, csillagos éj
Fényesen ragyogó virágok
Kavargó felhők a lila ködben
Visszatükröződnek Vincent porcelánkék szemében
Változó színárnyalatok
Reggeli aranysárga búzamezők
Viharvert arcok fájdalommal felhőzve
Békére lelnek a művész szerető keze alatt

Most már értem
Mit akartál mondani nekem
És mennyit szenvedtél a épelméjűségedért
Hogyan próbáltad szabadon engedni
Ők nem hallgattak meg, nem tudták, hogyan
Talán most meghallgatnak

Ők nem tudtak szeretni téged
De a te szereteted mindig igaz volt
És amikor nem maradt semmi remény
A csillagos, csillagos éjen
Feláldoztad magad, akárcsak a szerelmesek
De mondhattam volna, Vincent
Hogy ez a világ sosem készült fel valaki olyan szépre, mint te

Csillagos, csillagos éj
Arcképek lógnak a kihalt termekben
Keret nélküli fejek névtelen falakon
Szemek, amik figyelik a világot és nem tudnak felejteni
Mint az idegenek, akikkel találkoztál
Rongyos emberek, rongyos ruhákban
Ezüst tövises vérvörös rózsa
Megtörten és összetörten hever a szűz havon

Most már értem
Mit akartál mondani nekem
És mennyit szenvedtél a épelméjűségedért
Hogyan próbáltad szabadon engedni
Ők nem hallgattak meg, nem tudták, hogyan
Talán most meghallgatnak