Magyar Dalszöveg

A whiter shade of pale

We skipped the light fandango
Turned cartwheels cross the floor
I was feeling kinda seasick
But the crowd called out for more
The room was humming harder
As the ceiling flew away
When we called out for another drink
The waiter brought a tray

And so it was that later
As the miller told his tale
That her face, at first just ghostly,
Turned a whiter shade of pale

She said, there is no reason
And the truth is plain to see.
But I wandered through my playing cards
And would not let her be
One of sixteen vestal virgins
Who were leaving for the coast
And although my eyes were open
They might have just as wellve been closed

And so it was that later
As the miller told his tale
That her face, at first just ghostly,
Turned a whiter shade of pale

She said, Im home on shore leave,
Though in truth we were at sea
So I took her by the looking glass
And forced her to agree
Saying, you must be the mermaid
Who took neptune for a ride.
But she smiled at me so sadly
That my anger straightway died
And so it was that later
As the miller told his tale
That her face, at first just ghostly,
Turned a whiter shade of pale

If music be the food of love
Then laughter is its queen
And likewise if behind is in front
Then dirt in truth is clean
My mouth by then like cardboard
Seemed to slip straight through my head
So we crash-dived straightway quickly
And attacked the ocean bed

And so it was that later
As the miller told his tale
That her face, at first just ghostly,
Turned a whiter shade of pale

Songwriters: KEITH REID, GARY BROOKER

A halvány egy fehérebb árnyalata

Szökellt lengén fandango,
két kerék, padlaton
görögtünk, fejem szédült,
de a nép többért tombolt,
termünk imbolygott vadul,
mennyezete amint szállt,
s midőn egy új italt kikértünk,
kellner nyújt telt tárcát,

és hát később az történt,
lisztes molnár mit mesélt,
hogy hölgyem arca szellemként
halványult árnyfehérré…

Így szólt, nincs rá jó ok,
s igazság tisztább, mint a hó,
de ászt nem húztam paklijából,
a dáma sem hiányzó,
vesztaszűz, tizenhat csak épp,
a révért bizton elhagyó,
és habár tágra nyílt szemem,
zártabb volt talán, mint koporsó,

és hát később az történt,
lisztes molnár mit mesélt,
hogy hölgyem arca szellemként
halványult árnyfehérré…

Sóhajt, a parton otthonom,
bár igazság tengerár,
hát távcsőm által gyötörtem én
szemére a belátást,
parancsoltam, sellő legyél,
Neptunt tedd jó lovaddá,
de búsabb mosolyt sose láss,
így mérgem halt gyors halált,

és hát később az történt,
lisztes molnár mit mesélt,
hogy hölgyem arca szellemként
halványult árnyfehérré…

Ha zene szerelmünk étke,
úrnője, ki kacag,
és amint, ha hátul van elől,
mocskos ragyog, mert igaz,
ajkam akkorra papírlap,
libbent, arcomról levált,
és zuhantunk nyomban véle,
és csatatér mély tengerágy,

és hát később az történt,
lisztes molnár mit mesélt,
hogy hölgyem arca szellemként
halványult árnyfehérré…

(Katalin Nagy)