Magyar Dalszöveg

I saw in my mind fairy lights through the mist
I kept calm and carried the weight of the rift
Pulled him in tighter each time he was drifting away
My spine split from carrying us up the hill
Wet through my clothes, weary bones caught the chill
I stopped trying to make him laugh
Stopped trying to drill the safe
Thinkin, how much sad did you think I had
Did you think I had in me?
Oh, the tragedy ...
So long, London
You'll find someone ...
I didn't opt in to be your odd man out
I founded the club she's heard great things about
I left all I knew, you left me at the house by the Heath
I stopped CPR, after all it's no use
The spirit was gone, we would never come to
And I'm pissed off you let me give you all that youth for free
For so long, London
Stitches undone
Two graves, one gun
I'll find someone ...
And you say I abandoned the ship
But I was going down with it
My white knuckle dying grip
Holding tight to your quiet resentment and
My friends said it isn't right to be scared
Every day of a love affair
Every breath feels like rarest air
When you're not sure if he wants to be there
So how much sad did you think I had,
Did you think I had in me?
How much tragedy?
Just how low did you think I'd go?
Before I'd self-implode
Before I'd have to go be free
You swore that you loved me but where were the clues?
I died on the altar waiting for the proof
You sacrificed us to the gods of your bluest days
And I'm just getting color back into my face
I'm just mad as hell cause I loved this place
For so long, London
Had a good run
A moment of warm sun
But I'm not the one
So long, London
Stitches undone
Two graves, one gun
You'll find someone ...

Gondolatban tündérfényeket láttam a ködön át
Nyugodt maradtam és hordoztam a repedés súlyát
Minden alkalommal szorosabban húztam magamhoz, amikor elsodródott tőlem
A gerincem hasogatott attól, hogy felhurcoltam magunkat a hegyre
Átizzadt a ruhám, a kimerült csontjaim hideggé váltak
Abbahagytam a próbálkozást, hogy megnevettessem
Abbahagytam a próbálkozást, hogy megfúrjam a széfet
Gondolj bele, mennyire szomorú voltam
Azt hitted, hogy bennem volt?
Ó, a tragédia…
Olyan sokáig, London
Találsz majd valakit…
Nem választottam, hogy a furcsa embered legyek
Megalapítottam a klubot, amiről csodás dolgokat hallott
Mindent otthagytam, amit ismertem, a Heath melletti házban hagytál
Abbahagytam az újraélesztést, végtére is semmi értelme
A lélek elhagyott, sosem jöttünk volna rá
És mérges vagyok, hogy engedted, hogy ingyen adjam neked oda a fiatalságot
Olyan sokáig, London
Az öltések tönkrementek
Két sír, egy fegyver
Találok majd valakit…
És azt mondod, elhagytam a hajót
De én elsüllyedtem vele
Fehér ujjpercem haldokolva markol
Szorosan a csendes neheztelésedbe kapaszkodik
A barátaim azt mondták, nem helyes félni
Egy szerelem mindennapjai
Minden lélegzet a legritkább levegőnek tűnik
Amikor nem vagy biztos benne, hogy ott akar-e lenni
Szóval szerinted milyen szomorú voltam
Azt hitted, hogy bennem volt?
Mennyi tragédia?
Szerinted milyen mélyre mennék?
Mielőtt felrobbannék
Mielőtt szabad lennék
Megesküdtél, hogy szeretsz, de hol voltak a nyomok?
Meghaltam az oltáron a bizonyítékra várva
Feláldoztál minket a legboldogtalanabb napjaid isteneinek
És az arcomba még csak most tér vissza a szín
Pokolian mérges vagyok, mert szerettem ezt a helyet
Olyan sokáig, London
Jó futás volt
Egy pillanatnyi meleg napsütés
De nem én vagyok az
Olyan sokáig, London
Az öltések tönkrementek
Két sír, egy fegyver
Találsz majd valakit…