Magyar Dalszöveg

Tina Arena

Les trois cloches

Village au fond de la vallée
Comme égaré, presqu'ignoré
Voici qu'en la nuit étoilée
Un nouveau-né nous est donné
Jean-François Nicot il se nomme
Il est joufflu, tendre et rosé
À l'église, beau petit homme,
Demain tu seras baptisé...

Une cloche sonne, sonne
Sa voix d'écho en écho
Dit au monde qui s'étonne:
"C'est pour Jean-François Nicot"
C'est pour accueillir une âme
Une fleur qui s'ouvre au jour
A peine, à peine une flamme
Encore faible qui réclame
Protection, tendresse, amour...

Village au fond de la vallée
Loin des chemins, loin des humains
Voici qu'après dix-neuf années
Coeur en émoi, le Jean-François
Prend pour femme la douce Élise
Blanche comme fleur de pommier
Devant Dieu, dans la vieille église
Ce jour il se sont mariés...

Toutes les cloches sonnent, sonnent
Leurs voix d'écho en écho
Merveilleusement couronnent
La noce à François Nicot
"Un seul coeur, une seule âme",
Dit le prêtre, "et pour toujours
Soyez une pure flamme
Qui s'élève et qui proclame
La grandeur de votre amour."

Village au fond de la vallée
Des jours, des nuits, le temps a fui
Voici qu'en la nuit étoilée
Un coeur s'endort, François est mort...
Car toute chair est comme l'herbe
Elle est comme la fleur des champs
Épis, fruits mûrs, bouquets et gerbes,
Hélas tout va se dessèchant...

Une cloche sonne, sonne
Elle chante dans le vent
Obsédante et monotone
Elle redit aux vivants:
"Ne tremblez pas coeurs fidèles
Dieu vous fera signe un jour!
Vous trouverez sous Son aile
Avec la vie éternelle -
L'éternité de l'amour..."

Tina Arena

Les trois cloches

harangszó a völgyből

kis falu a hegy tövében
elbújva az élet elől
egyik este csillagok fényénél
egy gyermek a világra jön
Jean-Francois Nicot lesz a neve
pirospozsgás nagy legény
a templomban holnap
tartják a keresztelőt

zeng, bong a harang
hangját, zengik a hegyek
így tudatják a világgal
Jean-Francois megérkezett
kis törékeny lelkének
kér törődést a harang
hiszen ő kicsi láng még
vegye őt körül,
boldogság és békesség.

kis falu a hegyek tövében
távol az úttól, az emberektől
peregnek, futnak az évek
és Jean-Francois megnősül
elveszi az édes Elise-t
ki fehér mint, a szál virág
Isten és ember előtt megfogadják
e naptól ők férj és feleség.

fennen zengtek a harangok
hangjuk vissza vissza köszönt
csodálatos nap volt bizony
mikor Francois Nicot megnősült
„mától egy szív, egy lélek vagytok”
mondta nekik a pap.
„őrizzétek ezt a tiszta lángot
mely lobogva hirdeti
szerelmetek nem oltja ki semmi”

kis falu a nagy hegyek lábánál
hol az idő egyformán siklik, lobog
egy csillagos éjszakán
megáll egy szív, Francois halott
mert minden test esendő
akár a virág a mezőn
gyümölcsök, virágok
mind elszárad, odavész.

zengnek bongnak a harangok
énekelnek, dalolnak a szélben
méltósággal, monoton.
hangjuk az élőkhöz is szól
„ne remegj hű kebel
Isten téged számon tart.
szárnya alatt találkoztok
a végtelen léttel,
a szerető végtelennel”

fordította Gaál György István