Magyar Dalszöveg

I was the only one
who was looking at you;
at your past and future,
at your sadness and happiness,
everything.

I believed that growing up,
meant becoming kinder,
but I'm still the same as I was as a child.

I feel I want to protect you,
even if I awaken from the darkness,
on the other side waiting for me.
In this town that hid the two of us,
an unknown snow was falling.
You are carved into my heart,
like the deepest of scars.
I will get back the song,
of this world where you are laughing.

The clocks in all rooms,
are slightly off.
We are like gears,
whose words always conflict.

I cried alone,
playing hero,
and brushed your cheek,
with hands that faltered before reaching out.

A world that wants to break you,
gets filled with dark prayers,
at the threshold of the world.
The gentle fingers caressing you and holding you dear,
are becoming twisted.
For my sake alone,
I try to wriggle,
my powerless hand,
towards the faint light.
Lead me to a future,
where you are singing.

I believe in the existence,
of an undeniably warm place,
that I want to protect.
Kindness that is devoured by loneliness,
is a night getting covered in white snow.
You light a small fire inside my chest,
Like an old scar.
So, smile.
Your song,
that is like the light,
that awakens from the darkness of this world.

I'm the only one,
who was looking at you...

Én voltam az egyetlen,
aki foglalkozott veled;
a múltadban és jövődben,
szomorúságodban és boldogságodban,
mindenben.

Azt hittem a felnövés azt jelenti,
hogy kedvesebbek leszünk,
de én még mindig olyan vagyok, mint mikor gyerek voltam

Érzem, hogy meg akarlak védeni,
még akkor is ha felébredek a sötétségből,
várj rám a túloldalon.
Ebben a városban, ami elrejtett minket,
ismeretlen hó esett.
Belevágtál a szívembe,
mint a legmélyebb sebhelyek.
Visszatérek a dallal,
abba a világ, ahol nevetsz.

Az órák az összes szobában,
kissé távoliak.
Olyanok vagyunk, mint a fogaskerekek,
akiknek a szavaik sosem egyeznek.

Egyedül sírtam,
játszva a hőst,
megsimítottam az arcod,
a megingó kezeimmel, mielőtt elértelek volna.

A világ, ami össze akar törni,
megtelik sötét könyörgéssel,
a világ peremén.
A gyengéd ujjak, melyek egykor simogattak és tartottak téged, kedves, most összecsavarodnak.
Egyedül a kedvemért,
igyekszem kibújni,
az erőtlen kezeim,
a közeledő halvány fény.
Vezetnek a jövőbe,
ahol te énekelsz.

Hiszek a létezésben,
egy kétségtelenül meleg helyben,
amit meg akarok óvni.
A kedvesség, melyet elpusztít a magányosság,
ez az éjszaka, amit elfed a fehér hó.
Egy kis lángot gyújtasz a mellkasomban,
Mint egy régi sebhely.
Szóval, mosolyogj.
A dalod,
olyan, mint egy fény,
ami felébreszti a világot a sötétségből.

Én voltam az egyetlen,
aki foglalkozott veled...