Magyar Dalszöveg

Sonnet I
In times of warmth when love and comfort dear
Have cast their blindless light upon my star,
How is it that I wish to disappear
And find myself again back where you are?
Is it that home is only home with you?
And how then did you earn your house that name
When judged by years it's relatively new?
My home is not my home here just the same
And so I will be happy as I must
Although without you sugar tastes as dust

Sonnet II
What sweetened torture I endure each day
When hour after hour passes by
And still I feel so very far away
From that which I desire - yes, thee and I
Yet rosey is my sadness, for ere now,
I never had pined after someone's touch
Nor eyes, nor lips, nor hands, nor raven brow
And here I am missing almost too much
My paradox is that I weep at this
While being glad I have a love to miss

Sonnet III
Heartsick I have been this long, long day
Heavy is my disposition, yet
I smile and try my best to hide away
The pain, the life, the love I can't forget
Sorry am I for the ones I fool
They ask for nothing save my company
And yet I cannot seem to break the rule
That sayeth once I love twice bound I'll be
Alas, I often slip and to them show
That far away my heart desires to go

Sonnet IV
It seems only a moment past
I listened to the dulcet tone
Of thy too far off voice at last
But now I find myself alone
Yet, my eyes closed, I am not so
For underneath my fingertips
I feel your flesh, caressing slow,
And hold thy tongue between my lips
Past caring how forlorn it seems
I'll sleep to meet you in my dreams

Sonnet V
A cold wind ravages my mind
As though I were a blade of grass
Which, rained upon, has been made blind
And waits now for the storm to pass
But, strange, the closer cometh I
To travel's end and your embrace
The darker seems to go the sky
The further off seemeth your face
'Tis trying, when in pain, to rhyme
'Tis harder still to measure Time

Szonett I
A melegség idejében, mikor a szerelem és a kényelem kedvez
Leadta a világos fényt a csillagomon,
Hogy lehet az, hogy arra vágyódom, hogy eltünjek
És megtaláljam magam újra ott, ahol te vagy?
Eme otthon csak veled otthon?
És mégis hogyan nyerted meg ezt a házat erre a névre
Mikor az évek által bírálják, ez viszonylag újdonság?
Az én otthon nem az enyém itt csak azonos
És akkor leszek boldog, ha muszáj
Bár nélküled a cukorka ízlelés olyan, mint a por

Szonett II
Milyen édesített kínzást viselek én el minden nap
Mikor órákkal később órák haladnak el
És még mindig oly messze érzem
Attól, amire vágyom - igen, téged és én
Mégis rosey a szomorúságom, ezelőtt most,
Sosem sorvasztottam el valaki érintését
Sem szemét, sem ajkát, sem kezét, sem a holló homlokát
És itt mindig túlzottan nagyon hiányzom
A paradoxonom ez és rajta sírok
Miközben örülök, van egy szerelmem, hogy hiányozzon

Szonett III
Szívvágyódásom már volt ebben a hosszú, hosszú időszakban
Nehéz a diszpozícióm, mégis
Mosolygok és próbálok a tőlem telhető legjobban elrejtőzni
A fájdalmat, az életet, a szerelmet nem tudom elfelejeteni
Bocsánat, hogy megbolondultam
A semmiért kérdeznek, mentik a társaságom
És még nem tűnik úgy, hogy megszegik a szabályt
Ez azt mondja, hogy egyszer kétszeresen lekötött szerelem leszek
Sajnos sokszor megcsúszik és számukra mutatják
Ezt, hogy a szívem messze arra vágyik, hogy menjen

Szonett IV
Úgy tűnik, mintha csak egy másodperc múlt volna el
Kellemes hangszínt hallottam
Utoljára a te túl messzi hangod
De most egyedül találtam magam
Sőt, a szemeim csukva voltak, nem vagyok ennyire
Az ujjaim alatt
Úgy érzem, hogy a tested lassan símogat
És az ajkaim között tartom a nyelved
Elmúlt a gondoskodás, ahogyan úgy tűnik, hogy kétségbeestél
Aludni fogok, hogy találkozzam veled álmaimban

Szonett V
Egy hideg szellő pusztítgatja az agyam
Mintha egy fűszál lettem volna
Amely zúdított, vakká tett
És most várakozik a vihar elmúlásáért
De, furcsa, minél közelebb megyek
Hogy az utazásnak vége legyen és a te ölelésed
Úgy tűnik a sötétebb megy az égen
Távolabb tetszik menni az arcod
Hisz próbálkozik, ahogy a fájdalomban, rímeltetni
Hisz az időt mérni még nehezebb